Kalauz

Gyakran hallott hittel kapcsolatos kifejezések magyarázata, a keresztény hittől távol élőknek.

A magyarázatok nem a teljesség igényével készülnek, hanem röviden, lényegre törően -esetleg a sok megközelítésből csak egyet kiragadva- igyekszenek útmutatást adni.

Tovább

Jézus az állandó, imádságról beszél és „váratlanul” hozzáteszi: „Vajon talál-e hitet az Emberfia, amikor eljön? A kérdés mögött aggodalom, de inkább figyelmeztetés húzódik meg. Tudjuk-e mit jelent imádkozni? Tudnunk kell helyesen imádkozni. Tudnunk kell pontos fogalommal rendelkezni arról: mi az ima?
 Az evangéliumi szöveg hirtelen fordulata az egyik legfontosabb kérdésre, az imádság és a hit benső egymást átjáró összefüggésére mutat rá.
Az imádság nem kényszerítő eszköz az ember kezében, hanem annak a benső Isten-kapcsolatnak táplálója, éltetője, amit hitnek nevezünk.; mivelhogy az imádság (imádás) ott-lét Annál, odahelyezkedés Ahhoz, ahová teremtettünk!
 Amikor az imádság elszakad ettől az alap-állapottól és egyfajta kiáltozássá degradálódik, (amelyre sokszor úgy tűnik, hogy válasz nem érkezik), a hit szenved hajótörést.
Imádságunk első szava –mindenkor- az apostolokéhoz kell, hogy hasonlítson: „Uram taníts meg minket imádkozni!” – Tanítsd meg nekünk azt: mi az imádság!
A keresztény élet gerincéről van szó; arról a benső kommunikációról, amely ennek a „gerincnek a veleje”: ha megszakad, ha megsérül –mint az ember testi valójában is a velő- bénultság keletkezik, megtorpan a hívő élet… az életnek a hit többé nem hajtómotorja, hanem elvetendő terhe lesz.
 
Ennek lehetünk ma fájdalmasan sokszor szemtanúi: miként veti el, mint terhet a hívő életet sok megkeresztelt ember és nézi messziről a templomot, (talán azért is) mert nem tanult meg, ill, sohasem tudott imádkozni. Még pontosabban: nem tanulta meg mi az imádság! Nem látott benne mást csak süketek kiáltozását, mivel nem jelentett mást, mint „örökös sóhajtozást, rimánkodást”. 
 
Egy nagyon fontos dolog felejtődik el: Az imádság ha nem vezet be a hit misztériumába, a hit igazságaiba, előbb- utóbb kikerül az ember életéből, mint haszontalan ténykedés.
 
Az imádságnak ugyanis nem a bajok tételes felsorolása a lényege, hanem a hitben szemlélt igazságok kimondása, ahogy oly csodálatosan elénk tárják ezt a felfogást a zsoltárok.
Micsoda mélysége van egy-egy zsoltár-fohásznak, mennyi hit, bizalom és igazság fogalmazódik meg egy-egy mondatban: „Könyörülj rajtam Istenem szerető jóságod szerint, és minthogy mérhetetlen a te irgalmad gonoszságomat töröld le rólam!”; Az Úr az én pásztorom, nincs is semmiben hiányom… járjak bár halálsötét völgyekben ott sem félek semmi bajtól, mert te velem vagy.”
 
Az apostolok és Jézus is zsoltárokat imádkoztak… a hit mélységes tapasztalatából merítő isteni igazságokat mondtak ki. A papi zsolozsma gerincét is a zsoltárok alkotják, hogy aki a hitet tanítja, szüntelen a hitet imádkozza. Érdemes megjegyezni: A középkorból származó rózsafüzér imádság (a 150 zsoltár mintájára, a 150 Üdvözléggyel), ugyancsak a hit, a keresztény hit nagy igazságait imádkozza meg: válik táplálékává és egyben forrásáva a keresztény életnek.
 
Ebbe az irányba kell tovább tájékozódnunk, amikor imádságos életünk gyöngeségét látjuk.