Kalauz

Gyakran hallott hittel kapcsolatos kifejezések magyarázata, a keresztény hittől távol élőknek.

A magyarázatok nem a teljesség igényével készülnek, hanem röviden, lényegre törően -esetleg a sok megközelítésből csak egyet kiragadva- igyekszenek útmutatást adni.

Tovább

A bűnbocsánat szentsége (és természetesen legelőször is a keresztség) igen erőteljesen megjeleníti és meg is valósítja a szentséget befogadó –földön zarándokló hívő- emberben azt a misztériumot –a lélek valóságában-, amelyet eredendően és alapvetően Krisztus húsvétjában szemlélünk és ünnepelünk: a peszah-ot, (pászkát)= átmenetet: a halálból a halhatatlan életbe való átmenetet.

A megkeresztelkedő, ill. bűnbánó ember –nagyon világosan kell látnunk- egy olyan történés részesévé válik a szentség vétel cselekményében, amely mérhetetlenül fölötte áll a halandó ember lehetőségeinek, képességeinek és messze felülmúlja vágyai, képzelete határait: Isten jósága fölemeli őt a kegyvesztett = halálba süllyedt létezésből, saját halhatatlan életébe.
Mert minden súlyos vétek által –amely valóságos és gyötrelmes jelensége, és egyben tapasztalata zarándok életünknek- a halál (az Isten nélküli létezés) hatalmába kerülünk.
Csakis, ha ilyen drámaian fogjuk fel a bűnt, akkor érinthet meg bennünket katartikusan a belőle való fölkelés a bűnbocsánat szentségében. Ha elismerjük, hogy mi vagyunk a „tékozló fiak”, akik bűneik által nem megbotlanak és hibáznak…, hanem meghalnak… „Ez a fiam meghalt, de életre támadt…”. Krisztus éppen azért szállt le a halálra szánt világba, a kegyvesztett emberhez, hogy mindenki belekapaszkodhasson, és vele együtt feltámadjon: visszatérhessen a Teremtő jóság kegyébe, szeretetébe: a halhatatlan életbe. Őáltala, „mert általa nyílt szabad utunk az egy Istenben az Atyához"
 
Nagyon meg kellene értenünk, hogy élet-halál; föltámadás, kárhozat-örökkévalóság csak végső kicsengésükben a jövő eseményei. Lényegükben a „mában”, a „mostban” zajlanak.
A bűn, -elkövetése pillanatában- a létezés mélyére taszít bennünket, a bűnbocsánat szentsége pedig töredelmünk pillanatában a föltámadott életbe állít bele bennünket. Szt. Pál szívesen használja ezt a szó-fordulatot igehirdetésében: „ti akik Krisztussal föltámadtatok” –mintegy múlt időben… és ez nem szó-fordulat, hanem megértése és tanítása annak, hogy élet, halál, föltámadás lényegében a jelen valósága.
 
 
Örök sorsunk a jelenben formálódik. A test föltámadása az időben élő ember számára valóban a jövő eseménye, amelynek bekövetkeztéig az Egyház szüntelen vallja: „hiszem a test feltámadást”, ám a kegyelem rendjében –vagyis a szentségek által- már a mában részt kapunk a végső jövőből: a boldog halhatatlanságba lépünk.
Ezt a fölfoghatatlan ajándékot szerezte meg nekünk Jézus Krisztus a maga húsvétjában; és nyújtja nekünk Egyházában a húsvéti szentségek -a keresztség és a bűnbocsánat- által.