Kalauz

Gyakran hallott hittel kapcsolatos kifejezések magyarázata, a keresztény hittől távol élőknek.

A magyarázatok nem a teljesség igényével készülnek, hanem röviden, lényegre törően -esetleg a sok megközelítésből csak egyet kiragadva- igyekszenek útmutatást adni.

Tovább

Szent István ünnepén
 
A sokféle gondolkodás a sokszínű felfogás miatt sokféle jelentése alakult ki és van Szt. István ünnepének.
 
A hívő magyaroknak elsősorban komoly odafigyelést jelent a nemzetet megtartó erőforrásokra: a felelős gondolkodásra és a krisztusi hitre. Két pillért jelent ez, amelyen úgy a személyes élet, mint a társadalom élete (jelene, má-ja, és jövővője) nyugszik.
E két pillér jelenti azt a lét-teret, amelyben él/vagy pusztul(ha bármelyik is hibádzik) az ember és a nemzet. Felelős gondolkodás – és keresztény hit. Egymást átjáró nagy-nagy valóságai az emberi életnek.
 
Felelősen gondolkodom: a múlt, jelen, jövő „szentháromság tana” szerint alakítom az életet: a múlt kipróbált értékeire építem a jövőt a mában. Ez a bölcs életvezetés alapszabálya kicsiben és nagyban is. >Az embernek nem kell mindent újra kitalálnia a történelem minden korszakában. A nyugati kultúra nagy csapdája: „a múltat végképp eltörölni!”... (részlet az internacionáléból)
 
Keresztény hit: Mindenekelőtt annak tudata és elfogadása, hogy az ember Isten színe előtt él. Jelenti azt az alázatot, amelynek birtokában az ember elfogadja azokat a korlátokat, törvényeket, amelyek által egyedül képes helyesen berendezni élet-terét.
A keresztény hit meghajlást is jelent az embert végtelenül meghaladó, de az embert végtelenül szerető isteni Hatalom előtt. Jelenti a „hit Szentháromságtana” szerint való életet: hódolatot az Atya előtt, a Fiú által a Szentlélekben.
 
Látjuk, tudjuk, tapasztaljuk: mindegyik pillér megrogyott, úgy a személyekben, mint a személyek összességében a társadalomban. Nyilván a személy rogyott meg előbb; annak kivetülését látjuk a társadalomban. A személy pedig azért tudott megrogyni, (azért vált mára kifosztottá, torzóvá, beteggé) mert élete egyre nyitottabbá és ezzel együtt kiszolgáltatottabbá vált a világban az utóbbi háromszáz évben egyre intenzívebben terjedő és egyre zavarosabb eszmék, ideológiák előtt.
 
És mindennek ma sincs vége, ma sem látjuk a végét. Inkább valamiféle „véget” lehet látni. A nyugati kultúra végét. Azt az agóniát, amelyben –még mint egy haldokló ember agóniájában is- vannak felfelé ívelő szakaszok, de egyre gyakoribbak és hosszabbak a véget sejtető intervallumok. Annyi dekadens jelenség halmozódott fel mára a nyugati –régen kereszténynek nevezett- civilizációban, amelyek bensőleg zúzzák szét azt, amit eleink nagy gonddal fölépítettek.
Ettől nem kell rémüldözni, ezzel szembe kell nézni (Európának) ugyanazzal a bátorsággal, ahogyan szétzúzta/szétzúzza a múlt köveit, a hagyomány gyökereit. Teljesen magától értetődő minden történés, amelyet látunk, amelytől szenvedünk. Egymástól gyökeresen eltérő, egymással nem egyszer szembenálló folyamatokat nem lehet képmutató, hazug módon –a tolerancia és az emberi szabadság nevében- létben tartani, pusztulás nélkül működtetni.
 
 

Tudnunk kell, hogy  a nyugati kultúra teljes ( de legalábbis nagymértékű) pusztuláshoz ért:

 

-Törvényeket hozni az élet védelmében – és ugyanakkor tág teret biztosítani mindenféle életellenes kezdeményezésnek(abortusz, eutanázia).  
-Jajongani a népesség fogyásán, de támogatni az élet megfoganását gátló vegyszerek/ és más egyéb „szerek” terjedését, terjesztését.  
-Az európai alkotmány szövegében gondosan elkerülni még azt a kifejezést is, hogy keresztény – de, ua. milliószámra állampolgársággal megajándékozni (mecsetekkel is) az iszlám világból érkezőket.
-A toleranciát, mint viselkedés-módot „szent tehénként” az egekbe emelni – a valóban Szentet, törvényeivel együtt pedig kiszorítani az élet minden területéről.  
-A világnézetileg semleges oktatás nevelés követelményének leple alatt az iskolákból száműzni a keresztény hit és erkölcsoktatást.
-A kereszténység bölcsőjében, Európában úgy viselkedni és gondolkodni, mintha a kereszténység egy lenne a számos világ-vallás közül, amelyhez az államoknak a „szent” semlegesség elvével kell közeledniük… (távolság az Egyháztól)    ….
 
 

Tudnunk kell, hogy a Magyarország pusztulásához vezet:

 

-ha rövid időn belül nem tudunk a mainál nagyságrendekkel nagyobb önállóságra szert tenni mindenféle tekintetben;  
-ha életünket, mindennapjainkat, törvényeinket a gazdaság és a pénzpiac diktálja nem pedig a szellem, és a lélek erői.
-ha gyámoltalanul tűrjük hogy a média-hatalom legyen a politika csinálója, ne pedig tárgyilagos követője a közéletnek/ a társadalom életének;
-ha hagyjuk, hogy benne mindenféle kóros és káros hang válogatás nélkül megszólaljon, agyakat áztasson és átmosson, porrá őrölve azt a kevéske ítélő-és gondolkodás képességet, amely kevesekben talán még meg van….  
 
Mivel tudjuk, hogy mindez nagyon is tudatosan, pontosan, irányítottan a zajlik… távolról… nincs helye semmiféle kincstári optimizmusnak… igazából még ma sem, amikor jelenünk jobbra fordult… az agónia húzódik el, de mindenféleképpen összeroppantott nemzetünknek vajmi kevés az esélye, hogy apró szigetként elkerülje a nyugati világgal együtt az összeroppanását!
 
Bár ne lenne igazam, bár lennék csak feketén károgó holló! 
(Az optimizmus hazug, szemfényvesztő álcája mögött bontották le sátáni kezek a nyugati részegyházak többségét… Azt az ágat fürészeljük aminek a létrát támasztottuk!)
 
Bárcsak lehetnénk apró sziget, abban a feketén örvénylő tengerben, amely fenyegetően körbe vesz bennünket, de mégis biztos biztos pontként áll az idők viharaiban. 
 
E „sziget sok apró lelki szellemi szigetből” tevődhet össze –valami olyanból, mint amelyet most mi is itt alkotunk, hitben ünnepelve, gyökereinkbe kapaszkodva…. és amelyet Almádi a maga valóságában is alkot… e furcsa világban üdítő foltként: nagy többségében mindig, -most tavasszal is a jót- a lehetőségek közül a legjobbat -az ősi gyökerekhez, a legméltóbbat- választva.