JÁNOS ATYA IMÁDSÁGA

Uram, add, hogy lássam meg a szavak tengerében, az okosnak látszó magyarázatok özönében a lényeget! A hazugságok özönében az igazságot. A felszín és felszínesség alatt a mélységet. Az üres fennköltség fölött a valódi magasságot. A tetszetős szólamok mögött a valóságot. Érzelmeim zsarolásában az álnokságot. A „szép szolidaritás követelményében” a pusztulás esélyét. A mindent tűrő toleranciában a vég veszélyét. A mindent behálózó liberalizmusban, a lét végét…. „

 

Uram, add, hogy lássak!” Lássam meg: az egyszerű élet gazdagságát; a fenséges élet szegénységét; a rivalda fényben tündöklő élet szürkeségét; a szürkének látszó élet fényességét; a gazdag élet benső nyomorúságát; a nyomorúságos élet benső harmóniáját;…

Lássam meg!”: a hívő élet szépségét, a közömbös élet egyhangúságát, a szeretet erejét, a szeretetlenség gyöngeségét; a remény távlatát, a reménytelenség csődjét.


Uram, add, hogy lássak!” Lássam meg a világ gyönyörűsűgét… a világban Kezed művét: hatalmad, erőd, mindenhatóságod végtelenségét: az egészségben gyöngéd simogatásodat, a betegségben magadhoz szorító karjaidat, a halálban megtartó jobbodat.

Uram, annyi mindent kellene helyesen látnom, -de gyönge vagyok, bennem bújkál vakságom!- add, hogy meggyógyuljak végre és lássalak majd Téged mindörökre. Ámen.